Kassai Magyarok Fóruma


Prejdi na obsah

2015 január - Tisztújítás előtt

Archívum

Tisztújító közgyűlés előtt

A Kassai Magyarok Fóruma polgári társulás három éves ciklusokban tartja tisztújító közgyűlését, melyre 2015. január 21-én 17:00 órai kezdettel a Márai Stúdióban kerül sor. Nagy örömmel fogadjuk a segítőkész kassai magyarokat, akik az új vezetők megvállasztása után friss lendületet adnak az együttműködés gondolatának.


Kérjük azokat, akik szeretnének közreműködni egy olyan szervezet tekintélyének növelésében, mely a kassai magyar közvélemény formálásában aktív szerepet kíván vállalni, kapcsolódjanak be a tevékenységünkbe.

Non videri, sed esse (nem látszani, hanem lenni) volt a jelmondata a Kassán is jelentős nyomot hagyó Andrássy családnak. Ennek a gondolatnak a jegyében tevékenykedik fennálása óta a Kassai Magyarok Fóruma a szétszóródva élő kassai magyarok érdekében. Elsődleges célunk keretbe foglalni, segíteni a kassai szervezetek tevékenységét. A globális világ részeként lokális képet festettünk a Kassai Kaleidoszkóp kiadványban, melynek két-két száma 2012 és 2013-ban jelent meg, a Civil Kurázsi 2013 konferencián az önkormányzatiság fogalmát próbáltuk átértelmezni. 2014 elején a „Kassai Kerekasztal” létrehozásával egyeztető fórumot szerveztünk, melyen minden jelentős kassai intézmény és civil szervezet képviselte magát.


A közeljövő legfontosabb törekvései közé tartozik egy önismeretet elmélyítő, disputáló közbeszéd kialakítása, mely nyíltan és tudatosan vállalja a véleményét a kassai magyar közösséget érintő kulcsfontosságú kérdésekben. Szeretnénk egyfajta megnyilatkozási közeget biztosítani különböző nézetek ütköztetéséhez, ami elősegítik a generációk közötti tapasztalat és információátadást és új lehetőségeket előtt nyitja meg az utat.


Hanesz Zoltán

Kassa, 2015 január 4.



Zpä na obsah | Zpä na hlavné menu