Kassai Magyarok Fóruma


Prejdi na obsah

2014 - I. Kassai Kerekasztal

Kassai Kerekasztal


Az I. Kassai Kerekasztal összejövetele


A Kassai Magyarok Fóruma kezdeményezésére 2014. február 19-én egyeztető megbeszélést tartottak a kassai magyar szervezetek vezetői. Az egyeztetés célja egy olyan közös nyilatkozat kidolgozása volt, amelyben a részt vevő szervezetek kinyilvánítják, hogy a kassai magyar közösség megmaradása érdekében szorosabb együttműködésre fognak törekedni. Konkrét eredménynek tekinthető, hogy az egyeztetésen jelenlévő szervezetek beszámoltak terveikről, felsorolták kiemelt rendezvényeiket, melyeket mindenki a többiek figyelmébe ajánlott, hogy lehetőleg elkerüljék a programok átfedését.


Az tervezett kiemelt események jegyzéke itt található. Természetesen elég nehéz különbséget tenni az egyes szervezetek által felsorolt események jelentősége között, hiszen mindenki a saját maga által szervezett programot tartja a legeslegkiemeltebbnek. A fontossági sorrend meghatározása nem könnyű. Nem történhet parancsszóra csak fokozatos közmegegyezés útján jöhet létre. Sikerült is a megbeszélésen közös elhatározásra jutni abban, hogy a nemzeti ünnepek idején tervezett megemlékezéseket mindenképpen kiemelten kell kezelni és csakis együttműködés útján lehet egymáshoz fűzni az eseményeket. A közelgő március 15-ei események megünneplése akár próbaköve is lehet annak, hogy sikerül-e az együttműködés hangzatos szavait tettekre váltani. Hasonlóan fontos eseményként lettek rögzítve a Thália Színház bemutatói, amelyekre jelenleg mindig csütörtökön kerül sor. Talán nincs sok új a nap alatt, mondhatná valaki, hiszen ilyen spontán közmegegyezés már eddig is volt. Ez igaz, mégis ezek után, aki nem igazodik ehhez, az csakis magát okolhatja, ha gyér közönség előtt zajlanak le a fontos események. A jobb informáltság érdekében a Thália felajánlotta, hogy a kassai magyar szervezetek az eseményeiket beharangozó plakátjaikat, szórólapjaikat elhelyezhetik a Márai Stúdió bejáratánál az erre a célra elhelyezett hirdetőtáblákon.

Az egyeztetés közös eszközeként a jelenlévő szervezetek elfogadták az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő
www.amikassa.sk és www.kassaiholmi.sk honlapokat, amelyek már több mint egy éve eseménynaptárként működnek. A közeljövőben az előbb említett honlapokon a két kassai magyar iskola eseménynaplója szintén meg fog jelenni utalás formájában. Az iskoláknak ezen kívül, hasonlóan a többi szervezethez, lehetőségük lesz a közérdeklődésre számot tartó események feltüntetésére a programok között. A honlapok fokozatos bővítése lehetővé teheti a jövőben a rendszeres programok rögzítését. Ebbe beletartoznak a magyar nyelvű misék és istentiszteletek időpontjai is. Természetesen ez csak egy megfontolandó lehetőség.

A Kassai Kerekasztal egyik felszólalója az aktuális szervezési problémák megoldása mellett, melyet frappánsan a „szórakoztató ipar” részének nevezett jelentősebb közéleti témák megbeszélését javasolta. Ezek között is kiemelte a hazaváró, sőt munkahelyteremtő programok kidolgozását. Ezeket a szerteágazó és nézetem szerint egy polgári társulás lehetőségeit jócskán meghaladó problémaköröket a jövőben próbáljuk majd megbeszélni. Ha végső megoldást okvetlen nem is találunk, de egy közös ötletbörze részeredményekhez vezethet. A közönségtől a közösséggé válásig vezető úton mindenképpen el kell indulni. Lehet nagyokat gondolni, s ha a gondolatoknak csak apró töredéki elevenednek meg, akkor is minden apró lépés, amelyik itt tartja, vagy visszavonzza a Kassáról elkerülő magyarokat tágítja a jelenleg szűkülni látszó perspektívákat.

A következő Kassai Kerekasztalra április második felében kerül sor, a megbeszélés pontos időpontjáról a Kassai Magyarok Fóruma elnöksége március végén értesíteni fogja a szervezetek vezetőit.

Az I. Kassai Kerekasztalhoz a következő szervezetek csatlakoztak:

Szervezet neve

Szervezet neve

Szervezet képviselője a Kerekasztalon

17.sz. Rákóczi Ferenc cserkészcsapat

Bánó Gergely, Kukoricás Róbert

Kassai Polgári Klub

Palenčár Ildikó

Szakkay József Polgári Társulás

( Kassai Magyar Iparista Klub )

Szent István Polgári Társulás

Buday Ernő

Thália Színház

Péter Krisztina

Csemadok

Kolár Péter

Henszlmann Imre Történelmi Társaság

Halász György, Tamás László

Premontrei Rendház

Joachim atya

Kikelet

Mátyás Flórián, Pandy Rita

Északvárosi nyugdíjas klub

Göőz László

Nyugatvárosi nyugdíjas klub

Gáll István

Rovás polgári társulás

Szabó Ottó, Csobády Beáta, Kovács Zoltán

Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola

Csurkó Éva

Szakkay József Szakközépiskola

Matej Éva

Kassai Magyar osztályos Óvoda – Zádielska utca

Vágvölgyi Erika

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének regionális irodája

Hanesz Angelika

New Port polgári társulás

Kovács Dávid

Kassai Magyarok Baráti Társasága

Balassa Zoltán, Urbán Károly

Nemzetiségi Kisebbségi Klub és Márai Sándor emlékszoba

Filipko József

Fénysugár Polgári Társulás

Fülöp Éva

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és Keresztény Családközösség

Rozenfeld Gyula

Kárpát Régió üzleti hálózat

Major Imre

Talentum Cassoviensis Alapítvány

Hanesz Angelika

 

 


Zpä na obsah | Zpä na hlavné menu